2020. november 29., vasárnap

Sajttal-sonkával töltött cukkini rántva

A mai napon egy hadseregre való rántott dolgot sütöttem. Volt itt csirkecomb, töltött csirkemell, sima csirkemell, sajt, cukkini. Még időben eszembe jutott, úgyhogy félre tettem egy egész cukkinit, hogy kipróbálhassam ezt a receptet. Már egy ideje szemeztem vele, de eddig még nem jött el az ideje. Na de most! 🙃 Jelentem, nagyon finom! Annak is szívből ajánlom, aki nincs oda túlzottan a cukkiniért, mert keveset érezni belőle. Inkább a roppanós állaga a mérvadó, ami jól passzol a sonkához és a sajthoz.

Sajttal-sonkával töltött cukkini rántva 



Hozzávalók:

• 1 cukkini

• 3-4 szelet csirkemell sonka

• 2 nagy szelet gouda sajt (más is jó)

• só 

• liszt

• tojás 

• zsemlemorzsa

• olaj a sütéshez 


Elkészítés: 

A cukkinit egy gyaluval vékony, hosszú lapokra vágjuk.

A sajtot és a sonkát nagyobbacska darabokra vágjuk. Látni fogjuk mekkora kell, ha rátesszük a cukkinire.

Két cukkini szeletet egymásra helyezünk átlósan, majd felváltva rá teszünk 2 sajtot és 2 sonkát. 




Amikor ez megvan, akkor a cukkini lapokat egymást követően rá hatjogatjuk a sonkára és a sajtra.



Ezután a kis csomagokat megsózzuk. Lisztbe, felvert tojásba, majd zsemlemorzsába forgatjuk.

Bő, forró olajban pár perc alatt aranybarnára sütjük. 

Konyhai papírtörlőre tesszük lecsöpögni. 

Tartár mártással nagyon finom. 🙂


2020. november 28., szombat

Ragacsos csirkeszárny

 Ezt az ételt általában a kislányom kedvéért készítem. Gyerek létére szép mennyiséget tud belőle megenni.🙂 A köretet is mindig ő választja hozzá, ma párolt jázmin rizsre és mexikói sült zöldségre esett a választása. 
A képen úgy tűnhet, mintha néhány helyen égett lenne a hús, de nem az! Senkit ne tévesszen meg, ez a rá pirult pác, ami valami isteni. 😊

Ragacsos csirkeszárny



Hozzávalók:

• 1 kg csirkeszárny
 
• só 

A páchoz: 

• 1 tk ételízesítő (nálam most sózott házi)

• 1 mk bors

• 1 tk őrölt kömény 

• 1 ek fokhagymapor 

• 1 ek Worcester szósz 

• 1 ek mustár 

• 2 ek áfonya lekvár 

• 1 ek paradicsompüré 

• 30 ml olíva olaj 

A lekenéshez:

• olaj


Elkészítés:

A szárnyakat félbe vágjuk (maradhat egyben is), enyhén megsózzuk, majd egy sütő zacskóba tesszük. Természetesen lehet egy nagy tálba is tenni. Én azért szoktam sütő zacskóba, mert így könnyebben bele lehet masszírozni a pácot és nem maszatolok össze mindent. 

Egy tálkában összekeverjük a pác hozzávalóit, majd a csirkeszárnyakra öntjük. Alaposan bele masszírozzuk a húsba, majd minimum 1 órát hagyjuk állni. Ha időm engedi, akkor már reggel bepácolom és hagyom állni ebédig. Amíg elkészülök a körettel és a salátával, addig a szárnyak is szépen megsülnek.

A sütőt előmelegítjük 180C °-ra hőlégkeverésen.

A húst egy sütőpapírral bélelt tepsibe tesszük, lespricceljük olajjal, majd 30-35 perc alatt szép pirosra sütjük. Fél időben jó, ha megfordítjuk a húsokat. 


2020. november 27., péntek

Göngyölt pulyka comb

Az egyik kedvenc hús ételünk a sült pulyka comb. Általában csak simán befűszerezve megsütöm, de most egy pici csavart is tettem bele. Ettől kicsit pikánsabb lett és sokkal szebben lehet szeletelni.

Göngyölt pulyka comb



Hozzávalók:

• 1 nagy pulyka felső comb

• 2 gerezd fokhagyma

• 2 ek. olíva olaj 

• só, bors

• 1 ek őrölt kömény 

• 1 tk chilipor 

• 1 ek mustár 

• sütő zsinór 


Elkészítés: 

A pulyka combból eltávolítjuk a csontot. 

Kiterítjük a húst egy deszkára, majd egy éles késsel a belsejétől kifelé haladva mindkét irányba bevágjuk úgy, hogy ki tudjuk nyitni. Az a lényeg, hogy a hús felülete a lehető legnagyobb legyen.

A hús bőr nélküli oldalát alaposan sózzuk, borsozzuk, megszórjuk őrölt köménnyel. A fokhagymát át nyomjuk egy fokhagyma présen, majd egyenletesen eloszlatjuk a hús felszínén. Rákenjük a mustárt, és megszórjuk chili porral.

Szorosan feltekerjük a befűszerezett pulykát, majd a zsinórral rögzítjük. 

A hús külső részét is sózzuk, borsozzuk, majd bele dörzsöljük az olíva olajat.

Egy kiolajozott sütő tálba helyezzük a roládot, öntünk alá kb. másfél deci vizet.

Lefedjük az edényt, majd előmelegített 200C °-os sütőben kb. 2 órát sütjük. 

Ha letelt az idő, levesszük a fedőt, és még addig sütjük a húst, amíg a bőr kissé megpirul.

Csőben sült vegyes zöldség

 Ezt az ételt akkor szoktam készíteni, amikor szeretnék egy kicsit egészségesebben táplálkozni, vagy már nagyon unja a család a szokásos köreteket.
Önálló fogásként vagy valamilyen natúr sült mellé nagyon finom.
Ez a recept fagyasztott zöldségekkel készült. Ha valaki friss zöldségekkel szeretné elkészíteni, akkor pár percig mindenképp főzze őket elő!

Csőben sült vegyes zöldség 



Hozzávalók: 

     • 850 g vegyes, fagyasztott zöldség (nálam répa, brokkoli, karfiol, borsó)

     • 2 csapott ek. ételízesítő

     • 3 csipet bors

     • 2 ek. olíva olaj 

     • 2 ek. holland szósz (nálam light volt), vagy majonéz, vagy besamell mártás,  vagy 

     sajtszósz... 

     • 1 marék reszelt sajt (szintén light)


Elkészítés:

A zöldségeket egy hőálló tálba tesszük, majd befűszerezzük és meglocsoljuk olajjal. 

Előmelegített 200C °-os hőlégkeveréses sütőben kb. 30-40 percig sütjük. 

Meglocsoljuk a választott öntettel, majd átforgatjuk vele a zöldséget. Megszórjuk reszelt sajttal. 

Vissza tesszük a sütőbe, majd addig sütjük még, ameddig a sajt picit rápirul.




2020. november 25., szerda

Sajtos tészta gazdagon

Ez az étel igazi szívmelengető fogás és nagyon laktató. Egy hideg téli napon, amiko az ember bekuckózik a kanapéra egy meleg pléd alá, ez a legjobb kaja amit el tudok képzelni. 🙂
A diétázók forduljanak el, mert ez a recept most nem nekik szól. 🙃



Sajtos tészta gazdagon



 Hozzávalók: 

     • 350 g apróbb szemű tészta 

     • 2 ek olíva olaj 

     • 1 közepes fej vöröshagyma 

     • 2 gerezd fokhagyma 

     • só, bors, őrölt kömény 

     • 1 ek Worcester szósz

     • 50 ml fehérbor 

     • 200 g füstölt sonka (bármilyen sonkával helyettesítő)

     • 1 db kápia paprika

     • 50 g Philadelphia (natúr) krémsajt

     • 50 g tömlős sajt 

     • 200 ml tej

     • 250 ml főzőtejszín 

     • 2 ek snidling (vagy újhagyma szár)

     • 140 g reszelt sajt

     • 1 ek vaj

     • 3 ek zsemlemorzsa 


Elkészítés: 

A tésztát sós vízben megfőzzük, majd félre tesszük. 

Az apróra vágott vöröshagymát és fokhagymát elkezdjük dinsztelni a zsiradékon. 

Ízlés szerint sózzuk, borsozzuk és megszórjuk őrölt köménnyel. Hozzáadjuk a worcester szószt. A sóval óvatosan bánjunk, mert a sonka is sós lesz.

Ráöntjuk a fehérbort és magas lángon forraljuk kb 1 percig, amíg az alkohol elpárolog.

A füstölt sonkát és a paprikát kockára vágjuk, a hagymákhoz adjuk, majd szépen átpirítjuk. 

Hozzáadjuk a kétféle krémsajtot, a tejet és csomómentesre keverjük. Ezután bele tesszük a tejszínt és össze forraljuk. A végén keverünk bele apróra vágott snidlinget. 

Kb. 10 percig hűlni hagyjuk. Ha van időnk, akkor teljesen ki hűthetjük, úgy még sűrűbb lesz. 

A szószhoz keverjük a tésztát. 

Egy hőálló tálat kikenünk vajjal és megszórjuk zsemlemorzsával. 

A tészta felét bele simítjuk, majd megszórjuk a reszelt sajt felével. Ezután jön a tészta másik fele és a maradék reszelt sajt. 

Előmelegített 200C °-os hőlégkeveréses sütőben kb. 15-20 perc alatt szép pirosra sütjük. 

A végén még szórhatunk rá díszítésként snidlinget.





2020. november 22., vasárnap

Madártej diétásan 2.

A férjem nagyon szereti a madártejet, így időnként elkeszítem. Egy ideje rászoktam erre az édesítővel készített változatra, ami ugyanolyan finom, mint a hagyományos verzió. 
Ami még ad egy kis pluszt a recepthez, hogy a tojásfehérje habot a mikróban készítem. Így sokkal gyorsabban elkészül. 🙂

Madártej diétásan 2.



Hozzávalók: 

• 1 liter tej + 100 ml

• 1 csomag főzős vaníliás pudingpor

• 14 db édesítő tabletta

• 3 tojás 

1 csipet só 


Elkészítés: 

A tejet egy fazékba tesszük az édesítővel, majd elkezdjük melegíteni. 

A tojásokat szét választjuk. A sárgájához keverjük a 100 ml tejet, a fehérjéket adjuk a sót. 

A forró tejhez adjuk a pudingport, majd folymatos keverés mellett addig főzzük, amíg el nem kezd bugyogni. Ekkor lekapcsoljuk alatta a lángot, és apránként, keverés közben hozzá adagoljuk a tojás sárgás tejet. Félre tesszük egy picit hűlni. 

A tojásfehérjét kemény habbá verjük. Egy kanál segítségével egy lapos tányérra kis habgaluskákat adagolunk.

Betesszük a mikróba 90 másodpercre, 900 watton párolódni. Fel időben én ki szoktam nyitni a mikró ajtaját és bekukkantok. Így legalább ki jöhet a felgyülemlett pára, és a kíváncsiságom is ki van elégítve. 🙂

Ezután kis tálkákba adagoljuk a sárga krémet,  majd elosztjuk a tetején a habgaluskákat. 

Néhány órára a hűtőbe tesszük, majd fogyaszthatjuk.







2020. november 21., szombat

Babos-marhahúsos bulgur

 Manapság egyre több recept létezik "alternatív" hozzávalókkal kiegészítve, gondolok itt a kölesre, a kuszkuszra, a hajdinára meg a többiekre. Mégis sokan idegenkednek ezektől az ételektől (mint például családom több tagja is 😁). Pedig jelentem, nem kéne!!! 
Ha jól vannak elkészítve igenis ízletesek, gusztusosak és ami a legfontosabb, egészségesek! 
Az én személyes kedvencem a bulgur, amit rendszeresen elkészítek. Köretként, vagy  valamilyen egytálétel részeként egyaránt finom.
Ezt a receptet 1, max. 2 személyre készítettem, úgyhogy ha valaki nagyobb adagot szeretne készíteni, szorozza fel a hozzávalókat. 

Babos-marhahúsos bulgur



Hozzávalók:

• 1 kis fej vöröshagyma 

• 2 ek. olíva olaj 

• 1 gerezd fokhagyma 

• 1 tk pirospaprika 

• 100 g marhahús 

• 1 kisebb darab kápia paprika 

• 4 ek. bulgur

• 1 doboz konzerv vörösbab 

• 1 csipet chilipor 


Elkészítés: 

Az apróra vágott vöröshagymát és fokhagymát elkezdjük dinsztelni az olajon. 

Hozzáadjuk az apróra vágott marhahúst, majd fehéredésig pirítjuk. 

Beletesszük az apróra vágott kápia paprikát, majd azzal is sütjük egy picit.

Lehúzzuk a tűzről, majd megszórjuk pirospaprikával és chili porral. Felöntjük annyi hideg vízzel, hogy kb. 2-3 ujjnyira ellepje.

Közepes lángon addig főzzük, amíg a hús meg nem puhul. 

Hozzáadjuk a bulgurt, és ügyelünk arra, hogy kb. 1 ujjnyira ellepje a szaft. 

Alacsony lángon, lefedve, néha megkeverve főzzük 5-6 percig, majd lekapcsoljuk alatta a lángot. Addig hagyjuk lefedve így párolódni, amíg a bulgur puha nem lesz.




2020. november 19., csütörtök

Csirkés frikassee

 Ez egy olyan étel, amit a Németországban élő emberek előszeretettel fogyasztanak. Rizzsel vagy tésztával egyaránt nagyon finom. Én például van, hogy köret nélkül eszem, mint egy főzeléket amiben csirkehús főtt. 🙂 Ez a recept a saját ízlésünkre van átformálva, az eredeti kicsit egyszerűbb, kevesebb hozzávalóval készül. 
Igazán gyorsan megvan, így akár egy rohanós napon is meleg ételt varázsolhatunk az asztalra.

Csirkés frikassee



Hozzávalók:

     • 2 ek olíva olaj 

     • 1 közepes fej vöröshagyma 

     • 3 gerezd fokhagyma 

     • 1 ek ételízesítő 

     • 2 csipet bors

     • 1 tk őrölt kömény 

     • 400 g csirkemell 

     • 1 közepes sárgarépa 

     • 2 marék zöldborsó 

     • 4 nagyobb csiperke gomba

     • 1 púpos ek liszt

     • 100 ml víz 

     • 250 ml főzőtejszín 


Elkészítés: 

Egy nagyobb serpenyőben felhevítjük az olíva olajat, majd elkezdjük benne dinsztelni a csíkokra vágott vöröshagymát és a lereszelt fokhagymát.

Megszórjuk ételízesítővel, borsozzuk és hozzáadjuk az őrölt köményt. 

A csirkemellet csíkokra vágjuk, majd a hagymákhoz adjuk. Fehéredésig pirítjuk. 

A répát vékony szeletekre vágjuk és a húshoz keverjük. 

Ezután beletesszük a borsót és a szeletekre vágott gombát, majd folyamatosan keverve kissé átpirítjuk.

Megszórjuk a liszttel, összekeverjük, majd felöntjük vízzel. 

Amikor forraltuk egy kicsit, hozzá öntjük a főzőtejszínt. Addig főzzük alacsony lángon, amíg minden meg nem puhul és a tejszín be nem sűrűsödik. 

Én most egy kevés barna rizzsel tálaltam. 

2020. november 18., szerda

Melegszendvics gazdagon

 Ez a szendvics a kislányom kedvence, szíve szerint minden reggelire ezt enné. 🙂
Néha, amikor kirúgunk a hámból három emeletesre készítem. Olyankor az ebéd is bőven ráér. 😉

Melegszendvics gazdagon



Hozzávalók: 

• 2 db szeletelt toast kenyér (nagyobb)

• 1 ek vaj

• 1 szelet gépsonka (vagy amilyet szeretünk)

• 1 kis marék póréhagyma 

• 1 szelet kápia paprika 

• 1 szelet sajt

• 1 kis marék reszelt sajt

• 1 tojás 


Elkészítés: 

A sütőt előmelegítjük 200C°-ra, hőlégkeverésen. 

Az egyik kenyér belsejét kivágjuk egy kör alakú nagyobb szaggató formával, vagy egy pohárral,  vagy simán akár késsel is.

Az egészben hagyott kenyeret megvajazzuk, rátesszük a sonkát. 

Megszórjuk apróra vágott póréhagymával és paprikával. 

Rátesszük a sajt szeletet.

A kilyukasztott kenyér mindkét oldalát megvajazzuk, majd rátesszük a másik kenyérre. 

Körben a tetejét megszórjuk reszelt sajttal úgy,  hogy a kivájt lyukba lehetőleg ne menjen.

Bele ütjük a tojást és picit megsózzuk, sütőpapírral bélelt tepsibe tesszük. 

A kivágott, kör alakú kenyér darabkát is megvajazzuk, és megszórjuk egy kis reszelt sajttal. A szendvics mellett megsütjük,  jó lesz a tojásba mártogatni. 🙃 

Sütőtől függően kb. 20-25 perc alatt aranybarnára sütjük. 

2020. november 16., hétfő

Töltött háromszög

 Ez egy ősrégi recept, szerintem a gyakorló háziasszonyok nagy része minimum egyszer már elkészítette. Én rendszeresen megsütöm, mert a kislányom nagyon szereti. Ezért kerül ide most az én kis recept gyűjteményembe is. 🙂
Általában vasárnap délután készül, és másnap a lányka ezt szokta vinni tízóraira a suliba. Másnap is ugyanolyan finom, nem szárad ki, ha egy lefedett dobozban, vagy edényben tároljuk.
A tölteléket kedvünk szerint variálhatjuk, akár édesen is készíthetjük. Én töltöttem már Nutellával és mazsolás túróval is. Ilyenkor természetesen nem kerül a tésztába csak egy kis csipet só. Én az édes változatnál szoktam bele tenni 2 evőkanál cukrot, így még finomabb.

Töltött háromszög 



Hozzávalók:

A tésztához:

      • 250 ml tej

      • 1 tk kristálycukor 

      • 25 g élesztő 

      • 450 g liszt

      • 1 tk só 

      • 100 ml étolaj 


A töltelékhez:

     • 100 g tejföl 

     • 85 g natúr tömlős sajt

     • 1 kisebb lilahagyma 

     • 200 g csirkemell sonka

     • 140 g konzerv kukorica 

     • 150 g reszelt sajt 

     • 1 tojás 

     • 1 tk fokhagymapor 

     • 1 csipet bors 


A tetejére:

     • 1 tojás 

     • szezámmag 

     • reszelt sajt 


Elkészítés: 

100 ml langyos tejben elkeverjük a cukrot, bele morzsoljuk az élesztőt. Meleg helyen hagyjuk kb. 10 perc alatt felfutni.

Egy dagasztó tálba tesszük a lisztet, a sót, az olajat, a maradék langyos tejet és a felfuttatott élesztőt. Alaposan kidagasztjuk. Egy lágy tésztát fogunk kapni, amitől nem kell megijedt, mert a kelés során szépen össze áll. 
Meleg helyen 1 órát pihentetjük.

Amíg kel a tészta, elkeszíthetjük a tölteléket. 
Egy tálban összekeverjük a tejfölt, a tömlős sajtot és a tojást. Én egy habverőt használtam, azzal sikerült csomómentesre keverni.
Hozzáadjuk a borsot és a fokhagymaport. 
Apró kockára vágjuk a lilahagymát és a sonkát, majd a keverékbe tesszük. Hozzáadjuk még a kukoricát és a reszelt sajtot is, aztán jól összekeverjük. 
Folpackkal lefedve felhasználásig a hűtőbe tesszük. 

Amikor a tészta megkelt, két részre osztjuk, majd az egyik felét téglalap alakúra nyújtjuk. 

Rá tesszük a töltelék felét és szép egyenletesen eloszlatjuk rajta.

Feltekerjük, mint a bejglit, majd kissé ellapítjuk a tetejét. Egy éles késsel felszeleteljük úgy, hogy háromszög formákat kapjunk.






Sütőpapírral bélelt tepsibe tesszük. Lekenjük felvert tojással, megszórjuk reszelt sajttal és szezámmaggal. Eredetileg csak szezámmaggal kéne, de a kislányom ragaszkodik a sajthoz. 🙂

A tészta másik felével is ugyanígy járunk el.

Előmelegített, hőlégkeveréses 180 C°-os sütőben 20-25 percig sütjük. A sütési idő sütő függő. Lehet, hogy pár perccel többet kell sütni. 


💕💕💕







2020. november 15., vasárnap

Csirkeszív pörkölt

 Tudom, hogy eléggé megosztóak a belsőségekből készült ételek, de ezt gyerekkorom óta nagyon szeretem. Ilyen még a zúzapörkölt is, amit szintén bármikor meg tudnék enni. 
Ezt a szív pörköltet most a 7 éves kislányom kérésére készítettem, mert ez az egyik kedvenc étele. 

Csirkeszív pörkölt 



Hozzávalók:

• 1 kg csirkeszív

• 3 ek sertészsír 

• 3 nagy fej vöröshagyma 

• 3 gerezd fokhagyma 

• 1 púpozott ek pirospaprika 

• 50 ml vörösbor 

• só, bors

• 1 közepes paradicsom

• 1 kisebb tv paprika 


Elkészítés: 


Felkockázzuk a vöröshagymát, majd elkezdjük dinsztelni a zsíron. A fokhagymát vékonyan felszeleteljük, majd hozzáadjuk a vöröshagymához.

Amikor üvegesre pirult, lehúzzuk a tűzről és hozzáadjuk a pirospaprikát. Beletesszük a szívet, alaposan összekeverjük.

Ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, majd hozzá öntjük a vörösbort. Pár percig magas lángon forraljuk, majd felöntjük annyi vízzel, hogy kb. 2 ujjnyira ellepje.

Hozzáadjuk a cikkekre vágott paradicsomot, és a feldarabolt tv paprikát. 

Ezután közepes lángon addig főzzük, amíg a szív meg nem puhul. Ez általában másfél-két órát is igénybe vehet.

Én most tarhonyával tálaltam, de kínálhatunk hozzá nokedlit, tésztát vagy főtt burgonyát is. Bár én egy szép szelet fehér kenyérrel is tökéletesen elvagyok. 😁


2020. november 14., szombat

Gyors vajas kifli

 Már nagyon régóta készítem ezt a kifli receptet, mert hamar elkészül és nagyon finom. Picit változtattam az eredeti recepten, mert ott nagyon sokalltam a tej mennyiségét. Most már el van találva a recept, de sokszor felvesz még plusz lisztet. Ez mindig a liszttől függ. 

Gyors vajas kifli



Hozzávalók:

•350 g liszt + ami a nyújtáshoz kell

• 220 ml langyos tej + 2 ek a lekenéshez 

• 25 g friss élesztő 

• 1 tk kristálycukor 

• 1 tk só 

• 25 g olvasztott vaj


Elkészítés:

A tej felét langyosra melegítjük, beletesszük a cukrot és hozzáadjuk az elmorzsolt élesztőt, majd felfuttatjuk.

Egy dagasztó tálba tesszük a lisztet, az olvasztott vajat, a sót és a tej másik felét.
Alaposan kidagasztjuk. Ha szükséges még lisztet tenni hozzá, akkor pótoljuk. A lényeg, hogy rugalmas, jól kezelhető tésztát kapjunk.

A tésztát ketté osztjuk, kör alakúra nyújtjuk, majd 4 felé vágjuk (4 körcikket kapunk).

Minden körcikket vékony háromszöggé nyújtunk, majd a széles végétől indulva feltekerjük. A szélesebb vége max. 15 centi legyen.

A megformázott kifliket sütőpapírral bélelt tepsibe tesszük. 

A sütőt bekapcsoljuk 200C°-ra, majd addig amíg a sütő bemelegszik pihentetjük a kifliket.

Mielőtt betesszük a sütőbe, lekenjük tejjel a tetejüket. 

25-30 perc alatt aranybarnára sütjük. 






2020. november 12., csütörtök

Kínai csirkés tészta

 Már hosszú évek óta kedvelek néhány kínai ételt, ami valljuk be olyan "kínai", amit az európai embereknek találtak ki. Nem azt mondom, hogy semmi kínai nincs benne, de ha valaki egyszer Kínában menne el egy étterembe, igencsak meglepődne. 🙂
Szóval a lényeg, hogy azt a kínai kaját amit itthon a plázákban, és itt-ott kisebb kifőzdekben kapunk, azt egy kis rátermettséggel otthon is pillanatok alatt elkeszíthetjük.(és legalább tudjuk mi van benne 😁)
Ilyen ez a csirkés tészta is, amit jó szívvel ajánlok mindenkinek aki valami finom "kínait" szeretne enni. 🙂
Arra még szeretném felhívni a figyelmet, hogy ez egy óriási adag volt, kb. 6 személynek elegendő. Úgyhogy aki nem ipari mennyiségben gondolkodik, az nyugodtan felezze le a hozzávalókat. 

Kínai csirkés tészta 


Hozzávalók:

     • 500 g teljes kiőrlésű spagetti (természetesen lehet hagyományos is)

     • 5-6 ek. olíva olaj 

     • 400 g csirkemell

     • 4 gerezd reszelt fokhagyma

     • 2 cm- es darab gyömbér reszelve

     • 400 g friss kínai zöldség keverék (fagyasztott is jó, csak abból dupla adag kell)

     • 150 g mungóbab csíra 

     • 2 ek ételízesítő ( nálam Ízvarázs)

     • ízlés szerint szójaszósz (nálam kb. 100 ml volt)

     • 2 tojás 


Elkészítés:

A spagettit sós vízben megfőzzük. 

Egy jó nagy serpenyőben vagy wok-ban felhevítjük az olajat, megpirítjuk benne a kis darabokra vágott csirkemellet. 

Hozzáadjuk az ételízesítőt és a szójaszószt. Bele reszeljük a fokhagymát és a gyömbért, majd tovább sütjük. 

Amikor a hús puha, beletesszük a zöldségeket és a csírát. Magas hőfokon, folyamatosan keverve átpirítjuk az egészet. Akkor jó, ha még kissé roppanós a zöldség. 

A végén a fakanállal csinálunk az étel közepébe egy mélyedést, és bele ütjük a tojásokat. Addig keverjük, amíg szépen meg nem sült. 

Hozzáadjuk a tésztát és az egészet jó alaposan összekeverjük. 






2020. november 10., kedd

Paradicsomos kelkáposzta főzelék

 Volt itthon egy hatalmas fej kelkáposzta, ami már nagyon várta, hogy megfőzzem. Gondolkodtam rajta, hogy mi is lehetne belőle, de csak a frankfurti leves jutott eszembe. Mivel egy fazék leveshez a káposztám óriásinak tűnt, úgy döntöttem elfelezem. Az egyik feléből elkészítettem a frankfurti levest, a másik feléből pedig elkészült ez a paradicsomos verzió. 
Még soha sem készítettem kelkáposztából paradicsomos főzeléket, úgyhogy egészen meglepődtem, hogy ugyan olyan íze van, mint a sima káposztának. Maximum talán az állgában tér el egy kicsit.

Paradicsom kelkáposzta főzelék 



Hozzávalók:

• 1 nagy fej kelkáposzta fele

• 1 kisebb fej vöröshagyma 

• 1 ek liszt

• 2 ek kókuszolaj (tetszőleges zsiradékkal lecserélhető)

• 1 kis doboz paradicsom püré 

• 500 g passzírozott paradicsom 

• 2 ek ételízesítő 

• 1 tk őrölt kömény 

• 1 nagy csipet bors 


Elkészítés: 

Egy fazékban elkezdjük dinsztelni a zsiradékon kockára vágott hagymát.

Lehúzzuk az edényt a tűzről, majd megszórjuk a hagymát liszttel. Világos rántást készítünk. 

Hozzáadjuk a paradicsom pürét és a passzírozott paradicsomot. Felöntjük kb. 3 deci vízzel. 

Beletesszük az ételízesítőt, a borsot és az őrölt köményt. 

Hozzáadjuk a vékonyan felszeletelt káposztát, majd alaposan összekeverjük. 

Elkezdjük forralni, és ha a káposzta kissé össze esett öntünk rá még egy pici vizet, ha szükséges. 

Addig főzzük, amíg a káposzta meg nem puhul. 

Sült oldalassal, vagy fasírttal szoktam tálalni.

2020. november 8., vasárnap

Hajtogatott hagymás-tepertős pogácsa

Nagyon ritkán készítem ezt a pogácsát, mert ugye nem valami diétás. 🙂 Amikor viszont megsütöm, pillanatok alatt elfogy. Csak akkor fogjunk hozzá,  ha nem vagyunk idő hiányában, mert a hajtogatások miatt hosszadalmas az elkészítés. 

Hajtogatott hagymás-tepertős pogácsa 




Hozzávalók:

A tésztához: 

     • 30 g friss élesztő 

     • 1 tk kristálycukor 

     • 50 ml tej + 100 ml az élesztő felfuttatásához 

     • 500 g liszt 

     • 100 ml tejföl 

     • 2-3 ek fehérbor 

     • 125g vaj

     • 25 g zsír

     • 1 tk só 

A töltelékbe:

     • 250 g darált tepertő 

     • 1/2 tk só 

     • 1/2 mk bors

     • 1 mk mustár 

     • 1 kis fej lilahagyma 

     • 1 tk olaj

A lekenéshez:

     • 1 tojás 


Elkészítés: 

A hagymát nagyon apróra vágjuk, majd pár perc alatt megfuttatjuk az olajon.

A darált tepertőbe keverjük a hagymát, sózzuk, borsozzuk, majd beletesszük a mustárt.

100 ml langyos tejben elkeverjük a cukrot, majd bele morzsoljuk az élesztőt. Kb. 10 perc alatt felfuttatjuk. 

A lisztet egy tálba tesszük, hozzáadjuk a tejfölt, a sót, a puha vajat, a fehérbort, a maradék langyos tejet és a felfuttatott élesztőt. 

Rétes tészta állagúra gyúrjuk a tésztát, szépen kidolgozzuk.

Az elkészült tésztát téglalap alakúra kinyújtjuk, megkenjük a tepertőkrémmel, majd feltekerjük, mint a bejglit. Ezután félbe hajtjuk, majd hűvös helyen 20 percet pihentetjük. 

Ezután megint kinyújtjuk, feltekerjük, félbe hajtjuk és pihentetjük 20 percig. Ezen kívül még egyszer megismételjük.

A tésztát kb. másfél ujjnyi vastagra nyújtjuk, majd vékonyan lekenjük felvert tojással. Néhány percig pihentetjük, majd egy éles késsel rácsosra bevagdossuk a tetejét. Érdemes végig hűvösebb helyen dolgozni, mert minél melegebb van, annál ragacsosabb a tészta.

Egy 5 cm átmérőjű kerek formával kiszaggatjuk a pogácsákat, majd egy sütőpapírral bélelt tepsibe tesszük. 

Előmelegített, hőlégkeveréses 200C °-os sütőben 15-20 perc alatt szép pirosra sütjük. 








Pikáns-ragacsos csirkemell

Ez a recept a kedvencem, ha sült csirkemellről van szó. Sült krumplival, buronya pürével vagy egy fincsi salátával tökéletes ebéd vagy vacsora. Ha valaki grillezni szeretné, ahhoz is teljesen megfelel.
Ha valaki nem szereti a csípős ételeket, az nyugodtan kihagyhatja belőle a chili szószt. Helyette tehetünk bele ketchupot is.

Pikáns-ragacsos csirkemell



Hozzávalók:

A páchoz:

     • 1 tk. ételízesítő vagy só 

     • 1/2 mk. bors

     • 1 tk. őrölt kömény 

     • 2 tk. szójaszósz

     • 1 tk. édes Chili szósz (aki szereti a csípőset, az tehet bele Chili pelyhet is)

     • 1 tk. mustár 

     • 1 tk. áfonya lekvár 

     • 1 tk. paradicsom püré 

Ezen kívül:

     • 400 g csirkemell

     • só 

     • 50 g kókuszolaj (vagy olíva olaj, vagy zsír... ki mit szeret)


Elkészítés:

A pác hozzávalóit egy nagy tálban összekeverjük. 

A csirkemellet kis szeletekre vágjuk, kissé megsózzuk, majd bele forgatjuk a pácba.

1 órát pihenni hagyjuk.

Egy nagy serpenyőben felhevítjük a zsiradékot, majd magas hőfokon szép pirosra sütjük benne a húst. 










2020. november 6., péntek

Tortilla pizza

Nálunk nagy kedvenc ez az étel, gyakran esszük vacsorára. Pillanatok alatt elkészül és nagyon finom. Szoktam úgy is készíteni, hogy félbe hajtva sütöm meg reszelt sajttal a tetején, mintha calzone lenne. 
A feltétet kedvünkre variálhatjuk, kinek mi a kedvence.

Tortilla pizza 



Hozzávalók: 

     • 1 db tortilla lap (bármilyen lehet, nálam fehérje tortilla volt)

     • 1 ek pizzakrém (ketchup is jó)

     • 1 csipet oregánó 

     • 3 közepes szelet pulyka sonka

     • 1 ujjnyi póréhagyma 

     • 1 szelet kápia paprika

     • 1 marék reszelt gouda sajt


Elkészítés:  

A tortilla lapot egy sütő papírral bélelt tepsibe tesszük, majd lekenjük pizzakrémmel, és megszórjuk oregánóval.

Rátesszük a sonkát, az apróra vágott póréhagymát és a paprikát. 

Bőven megszórjuk reszelt sajttal. 

Előmelegített 200C °-os hőlégkeveréses sütőben 7-8 perc alatt aranybarnára sütjük. 

2020. november 4., szerda

Frankfurti leves

 Gyerek korom óta ez az egyik kedvenc levesem. Régen mindig valami édes tészta féle volt utána a második fogás, de erről mára már leszoktam. 🙂 Inkább a levesből eszem kétszer. 😁

Frankfurti leves



Hozzávalók:

     • 2 ek olaj 

     • 1 kis fej vöröshagyma 

     • 2 gerezd fokhagyma 

     • 1 ek liszt

     • 1 tk pirospaprika 

     • 1 kisebb fej kelkáposzta (vagy 1 nagynak a fele)

     • másfél ek majoránna 

     • 3 pár frankfurti virsli

     • 3 közepes burgonya 

     • 2 ek ételízesítő 

     • 1 nagy csipet bors

     • 250 ml főzőtejszín 


Elkészítés: 

Egy fazékban elkezdjük dinsztelni az olajon az apróra vágott vöröshagymát és fokhagymát. 

Rátesszük a lisztet, és mikor picit pirult, lehúzzuk a tűzről és hozzáadjuk a pirospaprikát. 

Felöntjük kb. 3-4 deci vízzel. Hozzáadjuk a majoránnát, az ételízesítőt, és a borsot. 

Bele tesszük a kockára vágott kelkáposztát, és addig főzzük, amíg félig meg nem puhul.

Hozzáadjuk a kockára vágott burgonyát és a felkarikázott virslit. Felöntjük még annyi vízzel, hogy leves állaga legyen.

Amikor minden megpuhult, bele öntjük a főzőtejszínt és még forralunk rajta egyet.


2020. november 3., kedd

Ír szódás kenyér

 Ez az a kenyér, ami mindig kihúz a bajból, ha nincs itthon semmi pékáru. Szépnek semmi esetre nem nevezném (fotózni is szörnyű volt). 😆 
Viszont nagyon hamar elkészül, nem kell keleszteni és még finom is. Egy tartalmas leveshez, vagy egy kis szendvicshez tökéletesen megfelelő. Én ma sült hurkához és  kolbászhoz sütöttem meg.
Azt azért jó tudni, hogy az íze kicsit más, mint a fehér kenyérnek, de ettől függetlenül nagyon finom. 
Készíthető teljes kiőrlésű liszttel is, fele-fele arányban (250g fehér liszt - 250 g teljes kiőrlésű liszt).
Akinek nincs otthon író, az tud házilag is készíteni. Egy bögre zsíros tejbe teszünk 1 evőkanál citromot, vagy ecetet és hagyjuk 20-30 percig pihenni. Ha véletlenül nem indulna be az erjedés, akkor adjunk még hozzá egy pici citromot vagy ecetet. Ezután azonnal fel kell használni! A folyamat során a tej felszínén kis darabkák jönnek majd létre. Ha ez valakit zavar, nyugodtan leszűrheti. 

Ír szódás kenyér 



Hozzávalók:

     • 500 g fehér liszt

     • 1 tk. szódabikarbóna
 
     • 1 tk. só 

     • 400 g író

     • 1 tk fokhagymapor (elhagyható)


Elkészítés:

A hozzávalókat össze dolgozzuk (nem gyúrjuk!!!).

Lisztezett felületen átforgatjuk, gombócot formálunk belőle. 

Sütőpapírral bélelt tepsibe tesszük, majd a tetejét kb. 2-3 mm mélyen bevagdossuk. (Nem mélyebben, mert így is kissé szét fog nyílni sütés közben!)
Ízlés szerint tehetünk a tetejére valamilyen magot díszítés gyanánt (nálam most egy pici szezámmag került rá).

Előmelegített 200 C°- os sütőben 40 percig sütjük. 




2020. november 1., vasárnap

Sütőben sült sajtos-sonkás omlett

 Gondolom sokunk számára kedvelt reggeli fogás a tojás. Személy szerint mindegyik formáját nagyon kedvelem, nem is tudnék választani. (Na jó, tudnék. 😁)
Most egy omlettet szeretnék megmutatni, aminek annyi a különlegessége, hogy sütőben sütöttem meg. Így is nagyon finom, ha nem sütjük túl, akkor nem szárad ki.
Bármilyen finomsággal megtölthetjük, csak a fantázia szabhat határt.

Sütőben sült sajtos-sonkás omlett



Hozzávalók: 

     • 1 tk olaj

     • 3 db L-es tojás 

     • 1 marék kis kockára  vágott füstölt főtt tarja

     • 1 marék apróra vágott póréhagyma 

     • 1 marék reszelt sajt(+ egy kevés a tetejére)

     • só, bors


Elkészítés:

Egy teflonos, kerek sütő formát kikenünk olajjal. Nálam ez egy 26 cm átmérőjű pizza forma volt. 

A tojásokat felverjük, sózzuk, borsozzuk. 

Bele öntjük a sütő formába. Megszórjuk a feltétekkel.

Előmelegített 200C °-os hőlégkeveréses sütőben kb. 7-8 perc alatt megsütjük. Érdemes szemmel tartani, mert minden sütő másképp süt. Ha már szilárd a tojás, vegyük ki!

Ha szépen megsült, egy konyhai lapát segítségével félbe hajtjuk a tojást. Rá szórjuk a maradék sajtot, majd egy percre még vissza toljuk a sütőbe.





2020. október 31., szombat

Tejszínes-répás karaj

 Ez az étel hasonlít a vadas íz világához, de sokkal gyorsabban elkészül és néhány alapanyag eltérő. Ezt most sertés húsból készítettem,  de bármilyen húsból finom.
Nekem az egyik személyes kedvencem. 🙂



Hozzávalók:

     • 4 szelet sertés karaj

     • 70 g liszt

     • 1 mk. pirospaprika 

     • só, bors

     • 4 ek. olíva olaj 

     • 1 tk. mustár 

     • 50 ml fehérbor 

     • 2 db babérlevél 

     • 2 db közepes sárgarépa 

     • 250 ml főzőtejszín 


Elkészítés:

A húsokat sózzuk, borsozzuk, megforgatjuk a pirospaprikával összekevert lisztben. 

Egy magas falú serpenyőben felhevítjük az olajat, majd hirtelen megsütjük a húsok mindkét oldalát. 

A serpenyőbe tesszük a fehérbort, majd egy percig forraljuk, hogy az alkohol elpárologjon.

Hozzáadjuk a mustárt, a babérlevelet és a félkarikára vágott répát, majd annyi vizet, hogy épphogy ellepje.  Addig főzzük amíg minden meg nem puhul.

A végén hozzá öntjük a tejszínt és addig forraljuk, amíg a szósz be nem sűrűsödik. 






Pulyka raguleves

 Ez a leves most azért készült, mert fagyasztót üritek. Ennek pedig az az oka, hogy kell a hely a karácsonyi pulykának. 😁 Ezért minden finomság bele került,  amit csak tálaltam egy jó kis leveshez. Igaz, picit csaltam, mert nem csak pulyka van benne, de ez a végeredményt csak jobbá tette. 🙂

Pulyka raguleves



Hozzávalók:

     • 1 nagy pulyka nyak 6 felé vágva (mi így szeretjük)

     • 4 db csirke hát 

     • 4 db pulyka szív 

     • 4 db pulyka zúza

     • 6 db sárgarépa karikára vágva 

     • 300 g zellergumó kis kockára vágva 

     • 250 g zöldborsó
     
     • 100 g csiperke gomba szeletelve

     • Só, bors

     • 1 csokor petrezselyemzöld 

     • 3 gerezd fokhagyma 

     • 1 fél póréhagyma 

     • 1 kisebb db paradicsom

     • 1 kisebb db tv paprika

     • 1/2 mk sűrített paradicsom

     • 5 kis szem burgonya egészben hagyva

Elkészítés:

A húsokat egy nagy fazékba tesszük, majd felöntjük bőven hideg vízzel. Ízlés szerint sózzuk (nálam ez kb. másfél evőkanál volt).

Felforraljuk, majd eltávolítjuk a keletkezett habot a tetejéről. 

Bele tesszük az összes zöldséget, kivéve a krumplit. Ízlés szerint borsozzuk (nálam kb. 2 csipet volt), majd beletesszük a sűrített paradicsomot.

Lassú tűzön kb. 2,5 órát főzzük. 1 óra elteltével érdemes megkóstolni, és sózni, ha szükséges. 
A burgonyát csak az utolsó fél órára tesszük bele. 

Főzhetünk hozzá valamilyen kedvünkre való tésztát is, nálunk most egy kis lagzis csiga tészta készült.