2021. június 18., péntek

Brokkolis csirkemell

 Napok óta borzalmas meleg van, úgyhogy igyekszem minél kevesebb időt tölteni a főzéssel. 

Ilyenkor előkerülnek a villám -kb. 20 perc alatt elkészíthető- receptek. 

Ilyen ez a brokkolis csirke is, sőt ebben még a köret elkészítése is belefér a 20 percbe. 🙂 És még finom is. 🙂

Most kuszkuszt készítettem hozzá, mert ez a leggyorsabb.

Brokkolis csirke 

Hozzávalók:

     • 2 ek olíva olaj 

     • 120 g csirkemell filé 

     • 1 csipet frissen őrölt bors 

     • 1 tk csirke fűszerkeverék 

     • 1 tk Worcester szósz 

     • 1/2 piros kaliforniai paprika 

     • 1 kis fej brokkoli + só 

Elkészítés: 

Ha szeretnénk elkészíteni a kuszkuszt is, akkor azzal kezdjük a főzést.

Egy hőálló tálba teszünk egy kis pohár (kb. 150 ml) kuszkuszt és ízlés szerint megsózzuk. 

Rá öntünk dupla annyi forrásban lévő vizet, majd egy tányérral lefedjük. (Én vízmelegítővel szoktam felforralni.)

10-12 percig hagyjuk állni, majd ha letelt az idő, egy villával összekeverjük az elkészült kuszkuszt és már fogyasztható is. 

A brokkolit kis rózsákra szedjük és egy hőálló tálba tesszük. Ízlés szerint sózzuk, majd teszünk hozzá 2-3 ek vizet.

900 watton 5 percre mikróba tesszük és megpároljuk. Amikor kész, félre tesszük. 

Egy serpenyőben felhevítjük az olajat és elkezdjük benne sütni a falatnyi darabokra vágott csirkemellet. Megszórjuk a csirke fűszerrel és ízlés szerint borsozzuk. Meglocsoljuk egy kis Worcester szósszal, de ezt ki is hagyhatjuk. 

A paprikát vékony csíkokra vágjuk és a húshoz adjuk. Addig sütjük, amíg a hús át nem sül. 

A végén hozzáadjuk a lecsöpögtetett brokkolit és az egészet alaposan összekeverjük. 

Az elkészült brokkolis csirkét a kuszkusz mellett tálaljuk. 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése